sumo

Japán tradicionális, legalább kétezer éves nemzeti sportága. Küzdősport, melynek kezdeti gyakorlásához csupán néhány alapvető ismeret szükséges. A küzdő felek egy 4,55 m átmérőjű körben találkoznak. A derekukon vastag "selyemövet" viselnek. A cél: kiszorítani az ellenfelet a körből, vagy leérinteni a küzdő felületre valamely testrészét. (természetesen kivéve a talpát). A játékvezető és néhány döntőbíró kisérik figyelemmel a mérkőzést, majd döntenek annak kimeneteléről. A küzdelmek átlagosan néhány másodpercig tartanak, de vannak esetek amikor néhány percig is eltarthatnak. Tilos hajat húzni, szemet nyomni és ököllel ütni. Szabad ugyanakkor a nyomás, gáncsolás, pofozkodás, és a dobások. Ez utóbbiak nagyon látványos és izgalmas "csaták" során jelennek meg. 

Mint sok más sportban, a szumoban is létezik professzionális és amatör versenyzési forma.A profi sumo Japánban honos, csak ott küzdhetnek, illetve csak Japán csapatokban "istállókban" edzhetnek és élhetnek a sportolók, akik ezért az életformáért komoly pénzeket, tiszteletet és elismertséget kapnak.

Ami az amatör szumot illeti, ez a számunkra érdekes és aktuális. Európában és a világon minden évben rendeznek korosztályos Európa és világbajnokságokat, de a nagy cél a (mivel nem olimpiai sport) a négyévente megrendezésre kerülő VILÁGJÁTÉKOK!

 

Kedves Gyerekek, Kedves Érdeklődők!

A Kispesti Nehézatlétikai Sportiskola a heti két birkózó edzés mellett péntek délutánonként 17:00 órától 18:30-ig tartja szumó edzéseit. Az első alkalomra 2016.06.10-én kerül sor.

Természetesen nem a tv-ben látott nagy súlyú emberek pofozkodásáról van szó, hanem inkább játékos jellegű bevezetés a küzdősportok világába.  

Minden pénteken szeretettel vár Mindenkit Nemes Dávid (junior Európa-bajnok, aktív szumós) a kíváncsi kisiskolástól az egyéb küzdősportot végző minden lelkes résztvevőig.

Jelentkezni, és bővebb információ természetesen minden edzésen (péntek 17:00), és telefonon :

Nemes Dávid : 06 70 361-1143

Egyesületünk fontos céljául tűzte ki a nálunk sportoló gyerekek és nagyobbak szórakozását, szórakoztatását, az edzéseken kívüli kapcsolatépítést, így pénteken a szumó edzés után a hetet játékos, labdázós másfél órával vezetjük le.

Támogatóink:

Fő támogatónk a XIX. kerület Kispest Önkormányzata!

Magyar Birkózó Szövetség

melanzs logo.png fekete 1

Melanzs Deal Vegyiáru Nagykereskedés