KISPESTI NEHÉZATLÉTIKAI SPORTISKOLA
KLINGA LÁSZLÓ BIRKÓZÓTEREM

1191 Budapest, Eötvös utca 5/b. helyrajzi szám: 162242/16

Sportiskolánk elsősorban a birkózó sport, azon belül is az utánpótlás korosztály tehetségeinek felkutatása, szeretett sportágunkba való bevonzása, benntartása érdekében alakult. Hosszútávú célunk egy olyan ütőképes kis csapat felállítása, amely kellő alapokkal felvértezve érdemei és eredményei elismerése mellett, de természetesen nem elfelejtve nevelőegyesületének indíttatásait, a nemzeti válogatott felé veszi sportkarrierje irányát. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek ne csupán a sportolás vonalán, hanem tanulmányi előmenetelük vonatkozásában, és később a sportolás befejezését követően életútjukban is megtalálják számításukat.

A nemes cél, amely a gyermekek sportoltatásának lehetőségét hivatott betölteni, egyben prevenciós feladatokat is megkövetel. Komoly odafigyeléssel vizsgáljuk a gyerekek egészséges fizikai fejlődése mellett a mentális és pszichikai irányultságát, mint jellemük kialakulásának egyik legfontosabb alapkövét. Ehhez elengedhetetlenül szükséges a szülők, családok partneri együttműködése, hiszen egyetértésük, együttműködésük nélkül nem tudunk egyedül szélmalomharcot folytatni a gyerekek káros külső behatásoktól való megvédésében.

Ez mindenképpen közös áldozatokat, erőfeszítéseket igényel szülőtől, edzőtől egyaránt!

"A birkózósport nem felesleges időtöltés, hanem olyan elfoglaltság, mely a nemes szórakozás mellett éppen önmagunk és jövőbeni egészséges életmódunk, kapcsolataink érdekében segít a káros szokások (tétlenség, túlzott kényelemszeretet, lustaság, igénytelenség, rendetlenség) a káros szenvedélyek (mértéktelen, tartalmatlan szórakozás, falánkság, stb.) leküzdésében. Ez nem csak külsőleg teszi esztétikussá, erőt sugárzóvá (izmossá, erőssé, hajlékonnyá) a gyermeket, hanem lelkileg is megerősíti."

Néhány szót az emblémánkról:

Klinga László névadónk mesteri pedagógus, ezért a fiatal korábban rá akasztott "Macska becenév" motiválta emblémánkat. Klinga László macska ügyességgel és gyorsasággal hajtotta végre a szabadfogású akciókat, e mellett rendkívüli harcosságáról is tanúbizonyságot tett amit le sem tagadhatunk látva macskánk arckifejezését. Szeretnénk ha a versenyzőink is az ügyesség, a harcosság és az erő erényeit képviselnék küzdőmodorukban, és elsajátítanák Klinga Laci bácsi tanításait. Klinga László életútját ide kattintva érhetik el...

 ...és, hogy miért pont  a birkózás?  Az érveket ide kattintva tekintheti meg:

Bár fő csapásirányunk a birkózósport, nem szabad elfeledkeznünk további szakosztályaink népszerűsítéséről sem, amelyekről a róluk szóló menüpontok alatt olvashatnak további tájékoztatásokat. Szeretettel várjuk a szabadidő hasznos eltöltéséhez termet, szőnyeget, eszközöket kereső szülőket, lányokat, asszonyokat szép számmal fitnesz szakosztályunkba, valamint akinek a birkózás testalkatából adódóan eleinte nehézséget jelentene, sumo szakosztályunkban a kiváló közösség mellett sikerélményekre találhat.

 KNSI vezetőség

Támogatóink:

Fő támogatónk a XIX. kerület Kispest Önkormányzata!

Magyar Birkózó Szövetség

melanzs logo.png fekete 1

Melanzs Deal Vegyiáru Nagykereskedés